Konyhai eszközök
-Ha beszennyeződött a mikrohullámú sütő belseje, egy tál forró vízbe belekarikázott citromot helyezzünk a tálcájára. Addig melegítsük, amíg elegendő gőz képződik, és fellazul a szennyeződés. Ezután könnyedén tisztára törölhetjük a sütő belsejét egy puha, nedvszívó ruhával.
-Ha a tűzhelyre kifutott az étel, tegyünk rá szódabikarbónát, amíg még meleg, várjunk, míg magába szívja, és töröljük tisztára.
-Gyakran okoz problémát, hogy a konyhai eszközök hagymaszagot árasztanak. Ezt megszüntethetjük, ha közvetlenül a felületüket bekenjük citromlével, vagy citrommal, vagy a mosogatóvízbe teszünk néhány csepp ecetet.
-Ha a hűtő belsejét ecetes ruhával időnként áttöröljük, nem penészedik be.
-A megfeketedett kések szépek lesznek, ha homokos burgonyaszelettel dörgöljük át.
-Ha egy őrlőt több fűszerhez is használunk, könnyen átvehetik egymás illatát. Ennek megakadályozására két darálás között engedjünk át rajta 1-2 evőkanál sót. Ez közömbösíteni fogja a szagokat.
-Ha a termosz szagtalanítani szeretnénk, mossuk ki szódabikarbónás vízzel, majd alaposan öblítsük tiszta vízzel. A dugóját sós vízben forraljuk át a szagtalanításhoz.
Ha kistányéron szódabikarbónát teszünk a hűtőbe, "összegyűjti" a különböző szagokat.
Az ajtó nyikorgása vazelinnel megszüntethető.
Edények, palackok, porcelánok
-Ha az edény átvette a halszagot, forró ecetes vízzel mosogassuk el.
-Ha a műanyag edény rossz szagú lett, tömény kávézaccos vízzel töltsük fel, és meleg helyen hagyjuk állni egy ideig. Ha kimostuk, törlés nélkül hagyjuk megszáradni.
-Azokat a díszüvegeket, illetve szűk nyakú palackokat, amelyhez nem férünk a tisztítás során, töltsük fel nyers rizzsel és ecettel. Erősen rázzuk össze. Így leszedi a belső falakra tapadt szennyeződést.
-A rozsdamentes acélból készült edényeket meleg vízzel mossuk el, majd citromlével vagy ecettel dörzsöljük be, végezetül alaposan öblítsük el.
-Az edények odaégett alját sózzuk be, és hagyjuk állni. Ezután hirtelen forraljuk fel a vizet, majd öblítsük ki. Sokkal könnyebb lehet tisztítani.
-Bórax és víz keverékével remekül kimoshatjuk az elszíneződött tűzálló sütőedényeket.
-Az üvegedény mosásánál mosószer helyett sütőport használhatunk, az öblítővízbe pedig tegyünk ecetet vagy citromlevet.
-A megfakult porcelánt citromsavba mártott ruhával fényesítsük ki.
-Ha az alumíniumedény a használat során megfeketedett, főzzünk benne friss almahéjat. A külsejét is dörgöljük át az almahéj forró főzetével.
-Só és ecet keverékével jól tisztíthatjuk az üveget és a kristályt.
-A kristályváza újra csillogó lesz, ha ecetet, kávézaccot és vizet összekeverünk, beletöltjük, és állni hagyjuk. Ezután alaposan mossuk ki vízzel.
-A váza belsejében a növények szára miatt képződött lerakódást úgy tüntethetjük el, hogy tealevelet szórunk bele, feltöltjük ecettel, és alaposan összerázzuk.
-Ha zománcedényeink súrolásához csak sót használunk, nem veszítik el fényüket.
-A bográcsot fahamu és olaj keverékének dörzsölésével varázsolhatjuk széppé.
|